Animágia
Az animágia elsajátítása egy hosszadalmas és nem veszélytelen folyamat, a kifejezetten magas szintű mágiahasználati formák közé soroljuk. A képzett animágusok bármikor képesek magukra ölteni egy állat alakját, az átváltozáshoz nem szükséges sem varázspálca, sem bájital, sem bármilyen egyéb segédeszköz, illetve állatként is teljes mértékben megőrzik emberi tudatukat. Az állatalakjukat nem ők maguk választják ki, épp úgy a belső tulajdonságokból fakad, mint az, hogy egy patrónus milyen formát ölt (az animágusok patrónusa éppen ezért legtöbbször megegyezik állatalakjukkal, de ez nem törvényszerű). Habár nincsenek róla feljegyzések, de a kutatók nem tartják kizártnak, hogy lehetséges mágikus lények alakját is felölteni, azonban erre a történelem során még nem volt példa.
Az oldalon az animágia tekintetében eltérünk a canon információktól,
nálunk NEM a HP Wikin található módszer szerint sajátítható el ez a képesség. A mi elképzeléseink szerint az animágia elsősorban az átváltoztatástanhoz köthető képesség, ennek a mágiaágnak a magas fokú ismerete és használata szükséges hozzá. A tanulási folyamat alapját képezi az emberi transzfiguráció emelt szinten való elsajátítása, ez többek között magába foglalja az anatómiai ismereteket is. Ezen túl elengedhetetlen hozzá a nonverbális varázslás tökéletes művelése is, hiszen az animágus átalakuláshoz nem létezik varázsige (és értelemszerűen állatalakban lehetetlen is lenne hangosan kimondani egy varázsigét).
A kezdő animágusoknak hosszabb koncentrálást igényel az átváltozás, míg a rutinos haladók akár egy szempillantás alatt, mozgás közben is képesek az alakváltásra, azonban ez rengeteg gyakorlást igényel. Az első néhány átváltozás során az animágusnak meg kell tanulnia állati alakjában mozogni, hiszen négylábon járni vagy madárként repülni nagyon különböző az emberi mozgástól, emellett felerősödött (vagy éppen gyengébb) érzékszerveikhez is hozzá kell szokniuk. A kezdők eleinte csak néhány percig képesek új állatformájukban maradni, tréning szükséges hozzá, hogy minél tovább kitolják ezt az időt. A profik akár napokat is képesek gond nélkül állatként tölteni.
Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy az animágia nagyon veszélyes is lehet. Elég egyetlen apró hiba és maradandó károkat okozhat a mágus testén, szélsőséges esetekben halállal is végződhet. Így valóban csak annak szabad belevágnia az elsajátításába, aki rendelkezik a megfelelő tudással és képességekkel.
Az animágusoknak hivatalosan be kell jegyeztetniük magukat a Mágiaügyi Minisztérium erre szakosodott osztályán, hiszen képességeikkel könnyen visszaélhetnek, ha akarnak, így az esetleges bűncselekményekre gondolva a Minisztérium listát vezet az animágusokról. A bejelentés elhanyagolása komoly jogi következményeket von maga után, természetesen így is akadnak olyanok, akik szándékosan nem jegyeztetik be magukat.
SZABÁLYOK:- A karakterednek minimum 14 évesnek kell lennie, hogy rendelkezzen ezzel a képességgel. A tanulási folyamat elméleti része természetesen bármikor elkezdhető. Diák karakter esetében mindenképp szentelj a karakterlapban legalább néhány sort az animágiának, hiszen elég nagy dolog ilyen fiatalon elsajátítani.
- Lehetőleg a karaktered animágus alakja legyen reális, nem sok esélyt látunk rá, hogy egy hétköznapi varázsló vagy boszorkány olykor kedvtelésből kínai gömblángsárkánnyá változik.
- A karaktered animágus alakja valamilyen formában illeszkedjen a személyiségéhez. Nagyon menők az oroszlánok és a párducok, de a legtöbb ember a lelke mélyén azért nem egy nagymacska.
Állatokkal való kommunikáció
Az állatokkal való kommunikáció nem összekeverendő a párszaszájú beszéddel. Míg utóbbi a kígyókkal való kommunikációt jelenti és csak Mardekár Malazárt leszármazottai képesek, addig az állatokkal való általános kommunikáció nem vérvonalhoz kapcsolódik. Ellenben csak úgy, mint a párszaszájúság veleszületett képesség.
Az a varázsló vagy boszorkány, aki ezzel a születik megértheti azt, amit az állatok mondanak és beszélni is képes velük, noha ez nem egy külön, mások által érthetetlen nyelven, hanem a saját anyanyelvén történik. Amikor pedig maga az állat “beszél” azt sem konkréten úgy kell elképzelni, mintha emberekkel kommunikálnak az illető, ez sokkal inkább egy megérzés. Olyan, mintha egy hetedik érzék lenne, ami pontosan megsúgja, hogy szeretne üzenni egy ugatással a kutya, vagy egy fáradt nyávogással a macska.
A két legismertebb személy, aki képes volt erre Newton Scamander és Rubeus Hagrid, illetve egyes feltételezések szerint hiába volt kvibli Argus Filch is magas szinten birtokolta ezt a képességet, így tudott helyette kémkedni Mrs. Norris, majd megosztani vele azt, hogy ki mit tett, amiért büntetést érdemelne.
Még ide tartozik, noha már külön pontba szendendőek az Animágusok, akik ha nem is rendelkeznek tisztán ezzel a képességgel állat alakjukban képesek befolyásolni az ahhoz hasonló állatokat. Kiváló példa erre Peter Pettigrew, aki patkány formájában segítségül hívta a többi patkányt is (a harmadik részben, a Harry Potter és az Azkabani fogolyban, a könyv 19.fejezetében).
Elementális mágia
Az Elementális mágia - vagy köznapi nevén, Elemi mágia - mint azt a elnevezése is mutatja, a természet elemeivel kapcsolatos mágia fajtát jelenti. Az Elemntális mágiára képes személyt elemntalistának szokás nevezni, ők azok, akik képesek irányítani és saját akartuk szerint befolyásolni a természet ismert elemeit (tűz, víz, föld, levegő, fény és sötétség).
Ahogy a természeti elemek használata a varázslásban - pl Aguamenti, vízfakasztó bűbáj, Incendio, tűzvarázslat - nem új keletű, úgy az Elementális mágia sem az. Egyes, korai időkből maradt feljegyzések szerint az a varázslás e fajtája már a kezdetek kezdetén is jelen volt. A természeti elemek irányításának segítségével vált könnyebbé az emberek számára a nomád (vándorló) életmód, így tudtak fennmaradni a nehezebb körülmények között is. Az Elementális mágiát birtokló varázslókat társaikkal ellentétben évszázadokig hatalmas megbecsülés övezte, egyes helyeken Istenkén, máshol Sámánként emlegették őket. Hosszú ideig ez volt a mágia egyetlen fajtája, melyet az egyszerű, varázstalan emberek sem féltek, hanem tiszteltek. Mára, ezek már a muglik szemében sem többek, mint legendák, gyerekeknek szóló mesék részei.
Az Elementális mágia ugyanis az 1500-as évek derekán eltűnt a kontinensről - noha a tudósok és kutatók inkább az elszunnyadt kifejezést használják -, csak azon elsősorban afrikai és dél-amerikai valamint indián törzseknél lehetett megfigyelni, melyek a fejlődés ellenére, továbbra is szoros kapcsolatban, már-már szimbiózisban éltek a természettel. A tudósok ugyan próbáltak - és még ma is próbálnak - rájönni az okára, de semmi biztosat nem tudnak. Találgatásaik szerint a városiasodásának, majd később az iparosodásának és az ezzel járó természettől való eltávolodásának lehetett köze a képesség időleges széles körből történő eltűnéséhez. Időleges azért, mert bár az 1500-as évek után is születtek elementalisták számuk elenyésző volt, évszázadonként egy, maximum kettő. A változás az 1950-es évektől figyelhető meg, amikortól is az ezzel a képességgel született varázslók és boszorkányok száma rohamos növekedésnek indult.
Ennek oka, a mai napig ismeretlen.
Napjainkban még mindig ritka képességnek számít, 100 mágiahasználóból egy születik annak. A képesség eredete ismeretlen. A legelfogadottabb tényállás szerint a képességre való hajlam örökölhető, de akár generációkat is átugorhat, olyan sokat, hogy a megléte akár feledésbe is merülhet. Erre azért következtetnek, mert több kviblinél illetve korábban varázsló felmenőkkel rendelkező, ma már muglinak számító személy is elementalistának mondhatja magát. Az eddigi megfigyelések alapján az erő nem mindig ébred fel, szükséges valami külső behatás - pl. életveszély -, ami aktiválhatja azt.
SZABÁLYOK:- A karakterben bármikor felébredhet a képesség, gyerekként és felnőttként egyaránt.
- A muglik, akik elemistának születtek ugyanúgy a varázsvilág részei, mint a sárvérűek, noha ők nem járhatnak/járnak a Roxfortba, hanem egy külön, a Minisztérium által szervezett tanfolyamon tanulják meg uralni a képességeiket.
- Egy karakter csak egy elemet uralhat!
- A fény és sötétség mágusok nagyon ritkák és különlegesek! Belőlük még régen is kevés volt, nemhogy most!
Látó
Jós, jövendőmondó, látnok vagy látó? Akár szinonimaként is kezelhetjük ezeket a szavakat, hiszen mind olyan tehetséges boszorkányra vagy varázslóra utalnak, aki a „belső szemével” képes a közeli vagy távoli jövőbe látni. A nem látók megtanulhatják a jóslás módszereit, fejleszthetik tudásukat, de a sikerük változó. Meglehet, hogy egyes mágus egész életét végig kíséri a képesség, de olyan esetek is előfordulhatnak, hogy az csak tudat alatt, vagy egy későbbi életszakaszban jelentkezik.
Az igaz látnokok rendkívül ritkák, a jóslás tudományának elsajátítása pedig rendkívüli képességeket igényel annak összetettsége, és a látottak értelmezési nehézségei miatt. A jóslatok pontossága épp emiatt szinte minden esetben erősen megkérdőjelezhető.
A látók által jósolt próféciák rögzítésre kerülnek, majd ezután a Mágiaügyi Minisztérium Misztériumügyi Főosztályán, a Próféciák Csarnokában tárolják őket. Ez a hely egy hosszú, hideg kamrára hasonlít, magas mennyezettel és tornyos polcokkal, melyeket kéken égő gyertyákkal világítanak meg. A jóslatokat üveggömbökben tartják és elővigyázatosan, varázslatosan védik, így azokhoz csupán egyetlen ember férhet hozzá, ő pedig nem más, mint a Próféciák Csarnokának őrzője. Van azonban egy kivétel, aki bár nem birtokolja ezt a titulust, mégis le tudja emelni a jóslatot az állványáról – az egyes próféciák tárgya (tehát az az ember, akiről a jövendölés szól). Bárki mást, aki kezével próbálja megvizsgálni a gömböket, azonnali őrültség sújt.
A varázsvilágban nem csak az emberek jóslatai ismeretesek. A kentaurok képesek az égi jelekből olvasni, módszerük főként a csillagok, bolygók és holdak megfigyelésén alapszik.
A jóslást harmadévtől tanulhatják a diákok a Roxfortban, választható tárgyként.
Legili- és okklumencia
A legilimencia egy ősi képesség a varázslók és boszorkányok körében, de nem sokan élnek vele és tudják alkalmazni, mivel nagyon magas szintű mágiáról van szó. A legilimencia lehetőséget ad egy mágiahasználó embernek, hogy egy másik személy elméjét feltárja önmaga előtt, ezzel megismerve annak gondolatait, érzéseit, emlékeit, a kifejezetten magasan képzett legilimentorok pedig az elme manipulálására is képesek lehetnek, ahogy azt Voldemort is tette Harry Potterrel.
Ezzel a képességgel ritka esetekben együtt is lehet születni, bár változó, hogy mikor mutatkozik ki először az illetőben, ahogy az is, hogy egy teljes képességként jelenik meg vagy csupán megkönnyíti a későbbi tanulást. A legtöbb legilimentor nem születik együtt az "elmeolvasás" képességével, hanem azt hosszú időn át tanulja és fejleszti, hogy megfelelően tudja alkalmazni. Ez a tanulás egy olyan folyamat, ami soha nem áll meg, hiszen mindig van tovább és tovább fejlődni benne, erre egy látványos példa, hogy a kezdők verbálisan és pálca segítségével tanulják a legilimenciát, azonban az igazán képzett mágusok nonverbálisan és pálca használata nélkül is probléma nélkül használják képességüket.
A legilimencia ellenvarázslata az okklumencia, ami az elme lezárását és megvédését biztosítja a legilimentorok behatolása ellen. A másikkal ellentétben ez passzív varázslási módszer, mivel nincsen szükség varázsigére vagy pálcahasználatra hozzá.
Pálca nélküli varázslás
A világban bárhol járunk, találkozhatunk pálcát nem használó varázshasználó személyekkel. Ugyan Európában nem olyan gyakori, hisz amint iskolás korúak lesznek a csemeték, kapnak egy varázspálcát, amit, mint holmi segédeszközt használnak. Ugyan az ügyesebbek ha kellően sokat gyakorolnak, elsajátíthatják a pálca nélküli varázslást is. Hisz valahol ez az ősi, a velünk született képesség, amit többnyire kényelemből nem alkalmazunk, megkopik, sokszor pedig meg is szűnik. Pedig aki varázsképességekkel születik, mindegyik esetben pálca nélkül, akaratlanul és irányíthatatlanul meg-megjelenik a pálca nélküli varázslás.
A pálca Európából származik: képes a mágiát összegyűjtve átvezetni, hogy a varázslás pontosabb és erősebb hatást váltson ki, bár általánosságban elterjedt nézet, hogy a legnagyobb varázslók és boszorkányok képesek pálca nélküli bűbájt is végrehajtani magas minőséggel. A varázspálca főképp a már fejlődő és előre tekintő kultúrákban, nemzeteknél figyelhető meg. Ám akadnak eltérések, hisz amíg a legtöbb európai, amerikai, ázsiai és ausztrál kontinensen a varázspálca-használók vannak zömmel, addig Afrikában és a még ősibb, spirituálisabb eszméket követők elvetik ezt a lehetőséget. Mind Afrikában, mind Amerikában az indián kultúrában, de még az elszórt elszeparált ősi szellemiség gyökereibe kapaszkodó kisebb népcsoportoknál is megfigyelhető és maga a spiritualitás mint olyan erősen jelen van. Viszont tény, hogy pálca nélkül is el lehet érni rendkívüli összetettséget, de a bűbájokat és átváltoztatásokat nehéz véghez vinni nélkülük.
Párszaszájú beszéd
A párszaszó, mint nyelv a kígyók nyelve, az egyén, aki velük kommunikál pedig a párszaszájú. Ez egy nagyon ritka, de annál megosztóbb képesség. Sokan úgy tartják, hogy csak sötét varázslók képesek a kígyók nyelvén szólni, mivel kizárólag csak örökölni lehet a képességet. A történelem során először feljegyzett személy nem volt más, mint a Roxfort egyik alapítója, Mardekár Malazár, aki köztudottan osztotta a varázsképességűek felsőbbrendűségét, a vér tisztaságát annak ellenére is, hogy a másik három alapító nézeteivel szembe ment. Leszármazottai között tudhatjuk Voldemortot, aki köztudottan sötét varázslónak számít. De hogy ne csak rossz példával éljek, felhoznám Harry Pottert is, aki, ha csak a horcrux miatt, de megörökölte ideiglenesen a képességet, mégsem vált sötét varázslóvá. Illetve az Amerikába menekült Gaunt leszármazottat, Isolt Sayre-t sem a rossz érdek vezérelte, amikor letette az Ilvermorny iskola alapjait.
Maga a nyelv különleges, sziszegő, halk, hasonló a kígyóéhoz és képes a borzongást is hozni az ilyen nyelvet halló egyénre. Ezt csak az érti, aki maga is párszaszájú, aki szinte ösztönösen ejti ki a szavakat. E képességgel nem csak kommunikálni lehet a kígyókkal, de valamilyen szinten befolyásolható az akaratuk is. Ám ehhez már nem elég csak kiejteni a szavakat, gyakorolni is kell. A koncentrálást pedig gyakran kígyó formájú tárgyakkal igyekeznek megkönnyíteni, mely során a szemkontaktus megtartása is begyakorlottá válik.
